A gyümölcsöző kapcsolat

Cseresznye és meggy tanulmányút Németországban és Csehországban
Dr. Peti Erzsébet, Dr. Nádosy Ferenc, Rácz Szabó Róbert, Báderné Barakonyi Enikő - 2022-07-27 14:57

Június végén a Pullulo Faiskolai Kft. kollégái, néhány cseresznye- és meggy termesztéssel foglalkozó szakember társaságában az Artevos GmbH (német licenciroda, új gyümölcsfajták felkutatásával, azok szaporítási és értékesítési jogával, ill. biztosításával foglalkozik) szervezésében szakmai tanulmányúton vettek részt a németországi Pillnitzben, valamint Csehországban a Holovousy Kutatóintézetben.

A látogatás első napján a Pillnitzben, a Julius Kühn Intézet szervezésében tartott cseresznye és meggy szakmai napon az intézet kutatói ismertették a főbb cseresznye és meggy fajtáikat, nemesítési programjukat.

 

Cseresznye fajtabemutató


A bemutatott cseresznyefajták

A korai cseresznye fajták közé tartozik például a Jacinta, amely erős növekedési erélyű, mérsékelt terméshozamokkal (6-9 kg/fa, alanytól függően) jellemezhető fajta, amely mérsékelten rezisztens a kirepedésre és a moníliára. Szintén korai fajta a Kasandra, amely középerős növekedésű, feltörekvő habitusú, mérsékelten tűri a késői fagyokat és fogékony a moníliára, viszont a Jacintánál nagyobb termőképességű. A középérésű fajták közül kiemelhető az Early Korvik (10 nappal a Kordia előtt érik), a Christiana (8 nappal van a Kordia előtt), az Elza (4 nappal a Kordia előtt), a Felicita (1 nappal előzi meg a Kordiát) és a Kordia. Ezek közül különösen érdekes lehet a Felicita, amelyet a Krupnoplodnaja és a Stella fajták keresztezéséből állítottak elő. Öntermékeny fajta, középerős növekedés jellemezi, fája félig feltörekvő habitusú, kevéssé érzékeny a repedésre, a moníliára, a tavaszi fagyokra és a Blumeriella jaapii-ra. Gisela 5-ös alanyon különösen jó termékenység jellemzi, akár 33,3 kg/fa terméssel is számolhatunk. Gyümölcse sötét színű, 30 mm-t meghaladó átmérőjű, jól tárolható.


Felicita (forrás: www.artevos.de)

A késői fajták közül a Justyna, a Tamara, a Halka, az Irena és a Vilma került bemutatásra. Ezek mindegyike a Kordia után érik, a Justyna 1 nappal, a Vilma 7 nappal követi a Kordiát.  Kiemelhető a Tamara, amelyet a Krupnoplodnaja és a Sam fajták keresztezéséből hoztak létre. Pollenadói a Vanda, a Burlat, a Kordia és a Lapins fajták. Gyümölcse nagy (28-29 mm), pirosas színezetű, attraktív megjelenésű, a húsa lédús, kemény, rendkívül édes (14-21-es brix értékű). Közepesen érzékeny a repedésre, és a moníliára. Szintén nagyon ígéretes, kifejezetten kései virágzású és érésű fajta az Irena, amelynek szülői a Kordia és a Merton Reward. Nagy gyümölcsméret jellemzi, gyümölcse lédús, kemény húsú, 16-19-es brix értékkel rendelkezik. Érzékeny a késői fagyokra, mérsékelten rezisztens a moníliára és a Blumeriella jaapii-ra. Termésmennyisége csak kis mértékben marad el a Kordiától, 19-25 kg/fa. Kiváló porzója a jelenleg piacvezető fajtának, a Reginának (a virágzási idejük egybeesik, az S-alléljeik különböznek) és a gyümölcsei annyira hasonlítanak a Regina gyümölcseire, hogy nyugodtan szüretelhetőek egy ládába, nem lehet észrevenni a különbséget, amit hatalmas előny a szüret megszervezésekor.


Irena (forrás: www.artevos.de)

Nagyon ígéretes kései cseresznye fajtaként említhető a Papillon (Pilango), amely jellegzetes „kétszínű”, nagy méretű (28-30 mm), kifejezetten keményhúsú, édes (18 feletti brix), lédús gyümölccsel rendelkezik, amelynek érése a cseresznye szezon 5. hetére tehető (a Burlat után 20-25 nappal). A gyümölcs jól tárolható. A fajta egyik legnagyobb erénye a kiváló íze, valamint a fa kis térigénye és a széltörésnek való ellenállása. Fája kissé erős növekedésű, kompakt, robosztus, kiválóan alkalmas az orsó forma kialakítására. Pollenadói a Carmen, az Early Korvik és Kordia.


Papillon (Pilango) (forrás: www.artevos.de)

Cseresznye beltartalmi vizsgálatok

Csehországi kutatók a cseresznye fajták beltartalmi értékeit vizsgálták kutatásukban. A cseresznye nagy mennyiségű vizet, gyümölcscukrot, vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat tartalmaz. Segíti a szív- és érrendszeri betegségek megelőzését, a cukorbetegség kezelését és rákellenes hatásokkal is bír. A vizsgálatban a kutatók a gyümölcsök C-vitamin, antioxidáns, polifenol és antocián szintjét vizsgálták, a következő fajták bevonásával: Amid, Aranka, Halka, Helga, Horka, Irenea, Jacinta, Justyna, Kasandra, Kordia, Korvik, Lívia, Sandra, Sylvana, Tamara, Techlovan, Tim és Vanda. Kontrollként pedig a Burlat és a Regina szolgált.

A cseresznye átlagos C-vitamin tartalma 10 mg/100 g friss gyümölcs (ajánlott napi beviteli mennyiség: 80 mg). Legmagasabb C-vitamin tartalommal a Burlat (16,6 mg), a Helga (12,1 mg), és az Aranka (11,4 mg) fajták rendelkeztek. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy a C-vitamin mennyiségét számos tényező befolyásolhatja, például a klímatikus viszonyok, a betakarításkori érettség, a betakarítás és tárolás módja stb. Az antioxidánsok mennyisége nem különbözött szignifikánsan az egyes fajtákban, a korai fajták antioxidáns tartalma 30 %-kal alacsonyabb volt a későbbi fajtákénál. A polifenolok mennyisége 19,9-63,1 mg között változott, legmagasabb értéket a Sylvana fajta esetében mérték (63,1 mg/100 g), őt követte a Sandra, Tim és Kordia (52,7 mg/100 g). Az antociánok mért mennyisége a néhány mg-tól a 300 mg/100 g mennyiségig változott, legtöbbet a Kordia (23,4 mg) és a Jacinta (20 mg) fajtákban találtak a cyanidin-3-rutinosidból, míg legkisebb koncentrációban az Aranka, Helga és Burlat fajtákban volt jelen.

Meggy fajtabemutató

Az ültetvénylátogatás során megtekinthettük a Julius Kühn Intézet új cseresznye fajtajelöltjei mellett a már bejelentett meggy fajtákat.


Új fajtajelölt cseresznye (PiSue 1843)

A középérésű fajták közül láthattuk az Achátot, amely öntermékeny cseresznye-meggy, a gyümölcs mérete 25,9 mm/ 8,5 g, közepes keménységű, jó ízű, cukortartalma 16,3 brix. Kifejezetten jó ízű a Spinell nevű részben öntermékeny, kései virágzású fajta.

Érdekességképpen említhető a Jachim nevű, kései virágzású, félig öntermékeny oszlopos meggy, amelynél a gyümölcs mérete 24,6 mm/7,3 g, cukortartalma 14,9 brix.


Jachim

A meggyeknél Taurus fajtáról elmondták a szakemberek, hogy mivel a nemes gyenge növekedésű, ezért erős növekedésű alanyra célszerű tenni, húsa keményebb, mint az újfehértói fürtösé, alkalmas a gépi betakarításra. A gyümölcs mérete 22,7 mm/6,2 g, cukortartalma 18,6 brix, nagyon jó ízű, öntermékeny fajta. A Turmalin egy kései, szintén öntermékeny fajta, amely rezisztensnek bizonyult a levélbetegségekkel szemben. Gyümölcsmérete a Taurushoz hasonló, kemény húsú fajta, a brix értéke 16,1. A Taurus és a Turmalin fajta is megtalálható a Pullulo Kft. fajtakínálatában, így már a hazai érdeklődők számára is elérhető.


Turmalin (forrás: www.artevos.de)

Holovousy Kutatóintézet

A 70 éve alapított gyümölcskutató intézetben közel 100 fő dolgozik, kb. 50 fő a kutató és ugyanennyi a technikai személyzet. 5 szakmai osztályuk van, amelyek a következő témák köré épülnek: növényvédelem, nemesítés, génbank, laboratóriumi kutatások (DNS, in-vitro) és szaporítóanyag előállítás.

A növényvédelmi osztályon kártevők, vírusok és gombák kutatásával foglalkoznak, végeznek vírusteszteléseket (PPV, fitoplazma), más intézetek, vagy akár külföldi megrendelők számára is. Új peszticideket is tesztelnek a BASF és a BAYER megbízásából. Kártevő monitorozó rendszereket működtetnek, amely alapján rendszeres előrejelzéseket küldenek a termelők számára. A rendszer állami támogatással valósul meg, így a termelők számára ingyenes. Vizsgálják a jelentős gazdasági károkat okozó növényi betegségek (pl. alma varasodás) megjelenésének okát, illetve feltételeit. Molekuláris biológiai laboratórium segíti a különböző növényi patogének kutatását. További kutatási területek: tápanyagkijuttatás; intenzív ültetvények öntözése; fajtakutatások; a különböző létesítmények, technológiák (pl. üvegház, a különböző fóliaanyagok, jégvédő háló stb.) hatékonyságának vizsgálata a gyümölcs méret és minőség javítása érdekében; csonthéjasok és almatermésűek produktivitásának gazdasági elemzése, valamint ezen fajták vizsgálata csehországi klimatikus viszonyok között; a különböző fajok számára optimális tárolási körülmények meghatározása  oxigénszegény környezetben (ULO), illetve módosított légterű csomagolás során (MAP) és ózon hatására; in-vitro szaporítási módok alkalmazása. Gáz-kromatográf és spektroszkóp segítségével akkreditált laborukban gyümölcs beltartalmi vizsgálatokat is végeznek (pl. növényvédőszer maradványok kimutatása), akár külföldi megrendelők számára is.  Talaj laboratóriumukban évente kb. 1500 mintát vizsgálnak, nitrogén, foszfor és makroelemtartalmat mérnek talajból és gyümölcsből.

Nemesítői tevékenységül kiterjed az új alma, cseresznye, kajszi és szilva fajtákra, amelynek eredményeképpen több mint 80 új fajta kapott regisztrációt eddig, továbbá számos fajta licensz jogával rendelkeznek. A nemesítés fő iránya: kiváló gyümölcsminőség, biotikus és abiotikus stresszel szembeni ellenállóképeség javítása, a gyümölcs tárolhatóságának növelése, olyan oszlopos almafajták kutatása, melyek ellenállóak a varasodással szemben.

Génbankjukban számos gyümölcsfaj megtalálható, ezekről fajtaleírásokat készítenek, vizsgálják a perspektivikus fajtákat, illetve továbbiakat keresnek gyűjtőútjaik során.

Mindezek mellett foglalkoznak prebázis és bázis fokozatú szaporítóanyag előállítással is. Megtekinthettük a prebázis anyanövényeket, amelyeket izolátorházakban nevelnek, zárt konténerekben, a legidősebb egyedek 15 évesek voltak.


Prebázis növények nevelését szolgáló izolátorház

Különösen érdekes, a szemzőhajtástástermő ültetvényük, amely 330 m tengerszint feletti magasságban található, egy bükkerdővel körülvett területen, amely lényegében teljes védelmet biztosít a vírusokkal szemben. Számos csonthéjas faj található a választékukban, pl. kajszi, meggy, cseresznye, szilva, alma stb., rendszeresen exportálnak szemeket Romániába, Szlovéniába és Görögországba is.


Szemzőhajtás termő törzsültetvény


Szemzőhajtás termő törzsültetvény

 

Képek forrása: saját felvételek, ill. www. artevos.de

Olvasnivalók

Megrekedtünk a hagyományos mandulaalanyoknál

A vezető mandulatermesztő országokban (USA, Törökország, Irán, Spanyolország) erőteljes...

Tovább

Cseresznye és meggy tanulmányút Németországban és Csehországban

Június végén a Pullulo Faiskolai Kft. kollégái, néhány cseresznye- és meggy termesztéssel...

Tovább

Ellenálló ültetvények

A Kertészet és Szőlészet magazin 48. számában (2021. december 1.) a Tápiószecsőn...

Tovább